Érdekel, hogyan folyik az oktatás, szeretnél jelentkezni, de még nem
tudod, hogy mire számíthatsz? Olvasd el az alábbi ismertetőnket
(kattints a "tovább" gombra) és tudd meg, hogy mennyire jó is ez..:-)
A
tanfolyamot két tamteremben tartjuk (persze nem egyszerre, hanem
felváltva), van egy elméleti tanterem, ahol az előadások, vetítések,
vizsgák zajlanak, ezt úgy képzeld el, mint bármelyik hagyományos
tantermet, székekkel, asztalokkal, számítógépekkel, projektorral. Itt
zajlik a szoftveres oktatás is, melynek alkalmával mindenki önálló
gépen dolgozhat. A másik termünk a gyakorlati terem, ahol -
értelemszerűen - a gyakorlati órákat tartjuk, itt végezzük el a
műszeres méréseket, itt forrasztunk a hőlégfúvók és a forrasztópáka
segítségével, itt szedjük szét a telefonokat, és jó esetben össze is
rakjuk őket. Piacon futó típusokon gyakorolunk, a tanfolyam vége felé
már élesben is. Tápegységet, multimétert, hőlégfúvó és BGA állomást,
oszcilloszkópot használunk, ezektől a szavaktól nem kell megijedned, ha
még nem ismered őket kellő mélységben, hiszen arról szól a tanfolyam,
hogy mindezt megtanítsuk Neked:-)
Az oktatás menete
Az első órákon elektronikai alapismeretekkel kezdünk az elméleti
teremben. Ettől senkinek nem kell megijednie, nem kvantumfizikát
tanítunk, csak a javításhoz szükséges gyakorlati mértékben
megismerkedünk az áramköri elemekkel, és lehetséges meghibásodásaikkal.
Megtanulunk kapcsolási és beültetési rajzot olvasni, és használni a
multimétert. Nincsenek számításos feladatok és fizikapéldák:-)
Ezt követően megismerkedünk a telefonok alapvető felépítésével: milyen
áramkörök léteznek a mobiltelefonokban, mi a szerepük, hogyan
kapcsolódnak össze, és persze hogyan tudnak meghibásodni. Mit nevezünk
1-2 és 3-4 szintű javításnak, mechanikai és elektronikai alkatrésznek,
valamint röviden megismerkedünk azzal is, hogyan gyártják a telefonokat
és az akkumulátorokat.
Ezeken az órákon többnyire a tanár önálló előadása zajlik, prezentációk
kíséretében. A tanfolyam körülbelül 40%-a előadás-jellegű, 60%-a pedig
konkrét gyakorlat amikor mérünk, forrasztunk, hibát keresünk és
javítunk, minden szinten a panelen. Mindenki önállóan használja a
hőlégfúvó állomásokat, forrasztópákát, természetesen tanári segítséggel
és felügyelettel.
Ezután egy rövid hálózat-elméleti rész következik, majd megismerkedünk
a szervizelésben használt eszközökkel, anyagokkal, és balesetvédelmi
ismeretekkel.
Megértjük, hogyan működik a GSM hálózat, és a rádiófrekvenciás áramkör:
hogyan hibásodik meg, és mind szoftveresen, mind hardveresen hogyan
lehet gyorsan és egyszerűen megállapítani a hibáját. Ezzel a módszerrel
minden más áramkört is alaposan megvizsgálunk a telefonban.
Miután már elméletben elsajátítottuk a hibakeresést, elkezdjük a
gyakorlatban is. Szétszedünk, megmérünk telefonokat, vizsgálóduk:-)
Közben megismerkedünk a töltési módokkal, a telefonok működési
üzemmódjaival, szoftveres felépítésével, és a lehetséges szoftveres
javításokkal, valamint ezek törvényi kereteivel és szabályozásával.
Feltárjuk, hogyan működnek az akkumulátorok, mikor lehetnek
robbanásveszélyesek, és mire kell vigyáznunk, ha mobiltelefont
szeretnénk használtan vásárolni.
Természetesen az órákon való részvétel nem minden, minden második óra
után (amikor van majdnem egy hét a felkészülésre, a heti két esti
alkalom miatt) adunk írásbeli házi feladatot, amit otthon kell
elvégezni. A tanfolyam időtartama alatt általában 3-4 röpdolgozatra is
lehet számítani a különböző témakörökből, de ezek nem számítanak bele a
végső szakvizsga osztályzatába, csak szintfelmérő szerepet szolgálnak.
A tanfolyam második felében átveszi a hangsúlyt a gyakorlati képzés,
megismerkedünk a forrasztástechnika gyorsan és egyszerűen megtanulható
és igen gazdaságos fogásaival, a beázott, leejtett telefonok
javításának trükkjeivel, és a zárlat igen hatékony eltüntetésével
pillanatok alatt:-) Évek alatt felszedett mestertrükköket adunk át,
amelyeket sehol máshol nem tanulhatsz meg, csak nálunk, vagy körülbelül
8 év alatt, ha tanfolyam nélkül belevágsz nulláról a GSM szervizelésbe
(de akkor lesz egy kevés tanulópénz:-))
A szoftveres eszközök kezeléséről sem feledkezünk meg, erre vannak
külön a szoftveres hétvégéink, amikor szombat délelőttönként havonta
egyszer, előre kihirdetett időpontban 10:00-tól 15:00-ig folyamatosan
csak szoftverezünk és szoftverezünk, igen változatos eszköztárral.
Sokak szerint ebből lehet a legtöbbet tanulni...
A mérés-és forrasztástechnika elsajátítása után még vállalkozói
ismeretek, szerviz etika néven elhíresült tantárgyunk a gazdaságos
szerviz üzemeltetéséről és az ügyfélközpontú hozzáállásról van hátra,
valamint annak, aki szeretne elhelyezkedni a tanfolyam után, szervezünk
partnercégeinknél egy üzemlátogatással egybekötött állásinterjút. Az
ott megírandó írásbeli, elektronikai tesztekre külön felkészítjük a
jelentkezőket, nehogy probléma legyen. Az utolsó két órán pedig
vetítéses formában a konkrét, piacon futó telefonok típushibáival
ismerkedünk meg, és átnézzük, hogyan is tudjuk az itt tanult
ismereteket gyorsan átültetni a gyakorlatba, és aprópénzre váltani.
A tanfolyamon mindenkinek egyénileg segítünk, akár elhelyezkedés, akár
vállalkozás legyen a végső cél. A sikeres vizsga után és előtt is
díjmentesen, térítés nélkül le lehet jönni bármikor gyakorolni a
műhelyünkbe, a bent folyamatosan dolgozó kollégák mellett lehetőség
nyílik a rutin megszerzésére is, ha nem sajnálod rá az időt.
Akármennyit gyakorolhatsz nálunk, amíg csak szükségét érzed. Sok
esetben végzett tanfolyamosaink érdeklődnek a GSM kereskedelm felől is,
nekik nagy segítséget nyújt beszerzési közösségünk,
ami a legjobb nagykereskedelmi árakat kínálja nekik bármilyen< GSM,
PDA, PNA készülék, telefon, tartozék, vagy alkatrész megvásárlása
esetén, valamint természetesen háttérszerviz-szolgáltatásunk igénybe
vételénél. Az ügyesek már ebből meg tudnak élni, elhelyezkedés nélkül
is:-) De aki komolyan gondolja az üzletelést, mint Vitéz Attila váci
franchise-partnerünk, természetesen csatlakozhat hálózatunkhoz is!
A vizsga a tanfolyam utolsó óráját követően két héten belül
sorra kerül, két fős vizsgabizottság előtt. Írásban, esszé-jellegű
kérdésekre (5-6 kérdés) adott válaszokkal, valamint gyakorlatban,
konkrét hibás telefon megjavításával és hibakeresésével körülbelül
2,5-3 óra alatt le lehet vizsgázni (2 óra elmélet és 1 óra vagy 30 perc
gyakorlat általában). A sikeres vizsga után egy héten belül minden
végzett tanfolyamosunk céges bizonyítványt( tanúsítványt) kap, ami
tartalmazza az osztályzatait tantárgyanként, és a fővizsga végső
eredményét is. A tanúsítvány szigorú számozású nyomtatvány, minden
végzett hallgatónk később bármikor leellenőrizhető a sorszáma
segítségével, ha valaki tudni akarja, tényleg elvégezte-e a GSM szerviz
tanfolyamot, és nem csak azt állítja:-) Bizonyítványunk a szakmán belül
nagyon széles körben elfogadott, szinte minden kis és nagy telefonbolt,
szerviz, márkaszerviz és bérgyártó cég tárt karokkal várja a nálunk
végzett tanfolyamosokat.
Tartozz Te is ehhez a közösséghez, szerezd meg a tudást! Ne késlekedj!
Jelentkezz most GSM szerviz tanfolyamunkra, hogy beférj a következő
csoportba, vagy iratkozz fel ingyenes oktató-hírlevelünkre, hogy még
alaposabban megismerkedhess a mobiltelefon szervizelés minden
csínjával-bínjával! Meglátod, ezzel a szakmával egy életre biztosítva van a megélhetésed!
Igen! A legmagasabb százalékban megtérülő befektetési forma napjainkban
kétségkívül a tanulás! Megfelelő egyéni képességek, ismeretek nélkül
semmilyen szakterületen nem boldogulhatsz, nem lehetsz sikeres! A
magasan képzett munkaerő, a komoly felkészültséggel rendelkező
vállalkozói réteg, a tehetséges és képzett emberek alkotják a jövő
milliomosainak gerinchadát. Az alacsony iskolázottság, a nem megfelelő
szaktudás kirekeszt! Ne hagyd magad eltiporni! Bármilyen szakmát is
választasz, bármilyen irányba is haladsz tovább, legyél azon a
területen profi szakember, másképp nincs esélyed a győzelemre. Ha olyan tanfolyamot keresel,
amely alapképzettség nélkül, szórakoztató és könnyű tananyag
segítségével, jó hangulatú órákon felkészít egy piacképes és jól
jövedelmező szakmára, majd azonnal a vizsga után munkahelyet is biztosít Neked, vagy elindít életed első sikeres vállalkozásának útján,
akkor megtaláltad! Ha egy sikerélményekkel teli és érdekes munkát
szeretnél végezni, ahol te lehetsz a mester, akkor jó helyen
kopogtatsz! Magas szintű szakmai képzés, exkluzív tananyag,
rengeteg érdekes információ a telefonok működéséről! Jelentkezz Te is
GSM szervizesnek, és meglátod, ez több mint szakma, ez életforma lesz,
egyszerre hobbi és szenvedély! Érdeklődj, mikor tudsz csatlakozni
következő induló csoportunkhoz, vagy iratkozz fel először ingyenes oktató hírlevelünkre, hogy megismerd, hogyan is dolgozik, miket is csinál egy gyakorló GSM szervizes?
Ha pedig már telefonboltban dolgozol, tulajdonos vagy eladó
vagy, akkor ez a Te helyed: tanuld meg a szervizelést gyorsan,
egyszerűen és könnyen, és soha többet ne költs arra, hogy más javítsa
meg a telefonjaidat! Meglátod, ha elvégzed ezt a tanfolyamot, a
szerviz-kiadásaid a nullára csökkennek majd, és sokkal jövedelmezőbb
lesz a vállalkozásod! Minden egyes perccel, amíg még hezitálsz a
jelentkezésen, veszthetsz néhány ezer forintot, amit újra és újra ki
fogsz fizetni a szervizesednek....nem érdemes! Jelentkezz most! 06-70-268-2809, 06-1-280-6666
Oktatási anyagok kaphatók!
2007. november 20.-án 16 fővel üzemlátogatással egybekötött állásinterjúra mentünk a Flextronics budapesti telephelyére, a volt Solectron gyárba. Végzett tanfolyamosaink nagy izgalommal várták az elhelyezkedési lehetőséget, és az érdekes, tanulságos ipari körülmények bemutatását. A tudásfelmérő tesztek kiváló eredménnyel sikerültek, a 16 főből 12 azonnal megfelelt, és személyes állásinterjúra mehetett a HR-osztályra. A cég azonnali álláslehetőségeket kínált fel nekik. A látogatás azonban most más volt, mint a korábbiak, hiszen velünk tartott a Motiváció Alapítvány támogatottjaiból verbuválódott csoportunk is, illetve közülük az elhelyezkedésben érdekelt négy fő, köztük két kerekes székes leendő kolléga. Nagy örömünkre szolgált, hogy ők mind a négyen megfeleltek a tudásfelmérő teszten, ami bizonyítja képzésünk eredményességét, és nagy büszkeséggel tölt el minket, hiszen többnyire teljesen más területen dolgozó, alapképzettséggel egyáltalán nem rendelkező emberekről volt itt szó. A felvételiztetők kilátásba helyezték esetleges franciaországi kiküldetés, néhány hetes vagy hónapos külföldi munka lehetőségét is, amit többen lelkesen fogadtak. A végzett tanulóknak tehát ebben a hónapban is sikerült a 75%-át azonnal, a vizsga letételét követő első héten munkába állítanunk, elhelyeznünk! Külön örömmel tölt el bennünket, hogy a megváltozott munkaképességű tanulóink elhelyezkedését is ilyen hatékonyan tudtuk segíteni. Sok sikert mindenkinek az eredményes további munkához!!
Többek kérésére közzéteszünk néhány olyan ajánlott tankönyvet , melyek segíthetik az otthoni felkészülést a komolyabb áramköri hibakereső munkákra. Ezeket a könyveket azoknak a tanulóknak javasoljuk, akik alapképzettség nélkül szeretnének elektronikai pályára
menni, minél gyorsabb átképzés keretein belül, illetve azoknak, akik a
szokásosnál mélyebben szeretnék beleásni magukat a hardveres
diagnosztika rejtelmeibe.
Kovács Csongor:
Elektronika (GR-0024)
General Press Kiadó, 2005
• 262 oldal
• Kötés: papír / puha kötés
• ISBN: 9639076716
• Várható szállítási idő: 2 munkanap
Ára: 1610 Ft
Zombori Béla:
Az elektronika alapjai TM-11003
Tankönyvmester Kiadó, 2006
• 160 oldal
• Kötés: karton
Várható szállítási idő: 3 - 6 munkanap
Ára: 2066 Ft
Gergely László:
Angol szakmai nyelv - elektronika, elektrotechnika (59319)
Műszaki Könyvkiadó, 2005
• 164 oldal
• Várható szállítási idő: 2 - 5 munkanap
Ára: 4577 Ft
Kovács Csongor:
Digitális elektronika - Középiskolák IV. osztálya számára (GR-0023)
General Press Kiadó, 2004
• 246 oldal
• Kötés: papír / puha kötés
• ISBN: 9639076341
• Várható szállítási idő: 3 - 5 munkanap
Ára: 1610 Ft
A tankönyvek nálunk is megrendelhetőek a fenti szállítási határidőkkel! Mindenkinek kellemes olvasást, tanulást kívánunk!
Szoftveres mesterkurzus október 24.-én!
Jelentkezz most, ha nem akarsz lemaradni
A legújabb trükkökről és titkokról!
Csak GSM szerviz tanfolyamot végzetteknek!
Kattints ide a részletekért!
5 fontos dolog, amit meg kell nézned egy használt telefonon,
mielőtt megveszed
1., A készülék tesztelése mindig a bekapcsolással kezdődik. Az alapvető funkciók ellenőrzéséhez nem kell szerviz-mesternek lenni, mindössze egy kis logikával és egy SIM-kártyával minden megoldható lesz. Mindenekelőtt a készülék bekapcsolásakor vizsgáljuk meg, hogy a felvillanó kijelzőn nem találunk-e hiányzó sort, pixelhibát. Egy-egy sor hiánya szinte minden esetben a kijelző hibájára utal, ami a mai drága, színes LCD-k mellett jó előre megfigyelendő szempont. Azt is vizsgáljuk meg, hogy a készülék indulása, bootolása normál idő alatt történik-e meg: a készülék nem fagy le, nem áll meg, és nem abnormálisan lassú. Próbáljuk ki a bekapcsolást SIM-kártyával és anélkül is. Kártya nélkül a készüléknek biztonsággal fel kell építenie a 112-es segélyhívást, kártyával pedig ki kell próbálnunk valamelyik ingyenes számot, attól függően, hogy milyen szolgáltató kártyáját helyeztük a telefonba (legjobb mind a három szolgáltatóval kipróbálni): 1220, 1230, 1270 a legkönnyebben megjegyezhető számok.
2., Minden esetben ellenőrizzük a készülék töltését, és a modernebb telefonoknál a kamera működését is. Sokan elfelejtik, mert nem tartozik a telefon közvetlen működéséhez, de később nagyon sok bosszúságot előzhetünk meg vele, ha idejében odafigyelünk rá, hogy minden apróság a helyén legyen. Ugyanilyen fontos a gombsor ellenőrzése, a hangosító-kamerát kapcsoló-és egyéb gomboké is, amelyekről még a rutinosabb kollégák is hajlamosak megfeledkezni. Ellenőrizzük a *#06# kóddal, hogy a készülék IMEI-száma megegyezik a matricán találhatóval. Sok esetben (pld. némely Siemens telefonnál) a matricán betűk is találhatók, illetve előfordul, hogy az utolsó karakter a matricáról „lemarad”. Ezektől eltekintve a két számsornak teljes egészében meg kell egyeznie egymással, ellenkező esetben a készülékkel problémáink lehetnek, és tanácsos lehet elállni a vételtől.
3., Gyakori hiba, hogy a kimenő hívást és a hangszórót teszteljük az ingyenes szám felhívásával, de a mikrofonról elfelejtkezünk. Érdemes a készüléken egy olyan hívást is felépíteni a vásárlás előtt, amivel ellenőrizni tudjuk, hogy a másik fél, akit felhívtunk, hall-e bennünket, érthető-e a hangunk a mikrofonban. Napsütéses időben, rossz látási viszonyok között ellenőriznünk kell a készülék világítását is, főleg színes kijelzős telefonoknál könnyen becsaphatóvá válunk, ha a tükröződő fényben egyébként is alig lehet látni a kijelzőt. Nagyon fontos, hogy amennyiben a készüléket 0 percesnek árulják, igyekezzünk erről szoftveresen és hardveresen is meggyőződni. A szoftver árulkodó része lehet a lifetimer előcsalogatása, Nokia készülékeken pld. a *#WAR0ANTY# kód beütésével a szerviz menüben, ami a készülék összes ki-és bejövő hívásának az időmérője. Ezen kívül a játékokban lévő rekordok, a naptárbejegyzések, de figyelmetlen eladó esetén a kamerával készített képek, vagy a wap-könyvtárban a cache-elt (pufferelt) tartalom is leleplezheti a csalást. Hardveresen a készülék érintkezéseit, csavarjait, garancia-matricáját érdemes keresnünk, megvizsgálnunk alaposan, az akkumulátor érintkezőit, az előlap és a plexi karcosságát, a bekapcsológomb kopását, illetve a készülék csatlakozóin, érintkezőin a koszolódás, oxidáció nyomait.
4., Mindig azt tanácsolom a vásárlóknak, hogy elsősorban az embert vizsgálják meg, és csak utána a telefont. Nem mondom azt, hogy ez nem lehet becsapós, de szerencsére a legtöbb esetben az arcokról, a viselkedésről, a külsőről lerí a rosszhiszemű eladás, ugyanakkor egy tisztességes, rendezett külsejű embernél kevésbé feltételezhetjük mindezt. Ami szinte minden esetben zsákbamacska, azok a funkciók, amiket nem lehet 2-3 perc alatt letesztelni, hiszen általában maximum ennyi időnk van egy tüzetesebb vizsgálatra. Ilyen például az akkumulátor kapacitása, amit eszközeinkkel ennyi idő alatt lehetetlen megvizsgálni, de ilyen lehet például egy-egy rejtett szoftveres hiba is. Ezeket sajnos a gyakorlottabb szervizesek is csak esetleg a telefontípus rossz tulajdonságainak, hibáinak előzetes ismeretével tudják kikerülni. Legyünk tehát nagyon óvatosak! A készülék hálózati tesztjénél ügyeljünk a hangszóró tisztaságára, valamint arra is, hogy a telefon kijelzőjén az indikátor-csíkokon ne ingadozzon túlzottan a térerő, mert ez nem jó jel!
5., A leggyakoribb hibák, amik előfordulnak manapság, a készülékek szoftveres rendellenességei, főleg a bonyolultabb típusoknál, a SonyEricsson készülékek joystickjának sérülései, meghibásodásai, a Samsung és egyéb kinyithatós, kihajthatós készülékek fólia-szakadása, illetve a kijelzők és a készülékházak törései leejtett, mechanikailag sérült telefonok esetében. A nagy kérdés persze szervizes szempontból az, hogy ha a készüléken hibát észlelünk, melyiket érdemes mégis megvennünk, és mennyiért? A kockázat itt mindig sokkal magasabb, mint a hibátlan készülékek esetében, hiszen szinte soha nem lehetünk biztosak benne, hogy valóban arról az egyszerű hibáról van szó, amire gondoltunk, és meg tudjuk majd javítani a telefont. Ezért én azt tanácsolom a kezdőknek, hogy használt, hibás készüléket a kijelző nagykereskedelmi ára körüli összegért, vagy kicsivel az alatt vásároljanak, ha pedig a kijelző szemmel láthatóan törött, használhatatlan, akkor semmiképp se adjanak a készülékért többet 3-4000 ft-nál, bármilyen telefon is legyen az (főleg, ha nem kapcsol be!). Ezzel az egyszerű módszerrel eleshetnek ugyan néhány vásárlástól, ami nem is lenne annyira jó vétel, viszont a kockázatot minimalizálni tudják. Természetesen a hibás készülékekből is általában több 10.000 ft-nyi alkatrész kiárulható áramköri szinten is (munkadíjjal együtt, persze), de soha nem tudhatjuk, hogy mire mikor lesz szükségünk, évekre előre betárazni pedig komoly pénzekért nem tűnik túl jó üzletnek: bár, az alkatrész-ellátottság jelenlegi helyzetében mindenki jól teszi, ha zsákszámra gyűjti magának a hibás készülékeket és alaplapokat, hogy legyen miből dolgoznia.
Szervizünkben este 21:00-ig kitolt nyitvatartással, hardveres és szoftveres helyben javítással várjuk meglévő és új kedves ügyfeleinket!
Üzletek, kereskedők számára kedvezményes áron javítunk!
Virág Gergő
GSM szerviz tanfolyam
06-20-357-0372
|
Gondoltuk volna, hogy Magyarországon több 10.000 ember él
mobiltelefonok szervizeléséből, javításából? Szinte hihetetlennek tűnik
ez a szám, pedig igaz. A nagy elektronikai bérgyártó-és bér-szervizelő
cégek Magyarországot logisztikai szempontból, illetve a kvalifikált és
megfizethető munkaerő megszerezhetősége okán remek táptalajnak tartják
üzemeik elhelyezésére és működtetésére. Jelenleg a nettó 100-200.000 ft
közötti bejelentett, hagyományos munkarendben dolgozó GSM szervizes
munkaerő jelentős része a Flextronics, az Elcoteq, a Solectron cégeknél
dolgozik, de meg lehet keresni bármilyen nyilvántartásban, hogy
Magyarország legerősebb cégei és foglalkoztatói között mekkora szerep
jut az elektronikai cégeknek, és kiemelten a mobiltelefon
szervizelésnek. És akkor még nem beszéltünk a mikro-és
kisvállalkozásokról! Nézzük meg őket is. Nem olyan régen a Westend City Centerben, Magyarország egyik legnagyobb bevásárló-központjában 53 mobiltelefon-kereskedelmi üzlet működött. A nyugati pályaudvar aluljárójában további 10, egymástól független mobiltelefon-kereskedést számolhatunk meg. A körúton gyakorlatilag még mindig minden kapualjra jut egy menyasszonyi ruha-kölcsönző, és egy használt mobiltelefon üzlet. A keleti pályaudvar mellett, a Verseny utcai piacon hétvégenként, és hétköznap is gyakorlatilag minden árusítóhelyen 1-2 kivételével a több százból, vásárolhatunk mobiltelefont. Node hányan képesek arra, hogy eladjanak egy telefont, és hányan arra, hogy megjavítsák? Az arány ugyebár körülbelül 100 az egyhez, de akár 1000 az egyhez is lehet. Aki pedig ezt a rengeteg, forgalomban lévő készüléket szervizelni, javítani tudja, annak bizony, akár céges keretek között, akár önálló vállalkozóként, finoman szólva is "áll a zászló". A növekedési potenciált csak a munkabírás és a teljesítőképesség szabhatja meg. A beruházási költségek pedig nevetségesen alacsonyak: egy jól felszerelt mobiltelefon-szervizt is ki lehet építeni 160-200 ezer forintból, és már kezdődhet is a munka! Magyarországon a mobiltelefon-penetráció elérte, sőt meg is haladta a 100 százalékot, ez már a csapból is folyik. De mit jelent ez a szervizes szempontjából? nem kevesebbet, mint azt, hogy a mobiltelefonok átlagos, 1-3 éven belül vett, közel 100%-os meghibásodási, elavulási rátáját figyelembe véve, egy 11 milliós keresleti piacon kell munkát találnia! Hát, ez nem valami nehéz feladat. Nézzük azt, hogy a piaci folyamatok alakulása végett mit lehet jósolni, mire lehet számítani: a mobiltelefon piac ma már telített Magyarországon, érett szakaszba lépett, de az eladás-oldalán sokan talán a hanyatló piac jellemzőit vélik felfedezni. A gazdasági folyamatok arra engednek következtetni, hogy az eladás után most a szerviz aranykora következik: hiszen szervizelni általában a már 1-3 éve forgalomban lévő telefonokat kell! Azokból pedig most milliós nagyságrendű forog a piacon, és ketyeg bennük "az időzített bomba", hiszen egyiket sem az örökkévalóságnak tervezték a gyártók. Véleményem szerint az eladás egyre nehezebb és fáradtságosabb folyamatát most a szervizmunkák hihetetlen mértékű növekedése egyensúlyozza ki: aki nem tud szervizelni, lemarad, a bevételei csökkenni fognak, hiszen a jelentősebb keresletet biztosító üzletágból nem tud megfelelő mennyiségű hasznot kivenni. Ez pedig akár 30-40%-os bevétel-kiesést is jelenthet egy kisebb üzletben. A piac mindenképpen azt diktálja, hogy alakítsunk ki üzletünkben, telephelyünkön egy helyben javító szervizt, szerelkezzünk fel a szükséges tudással, berendezésekkel és alkatrészekkel, reagáljunk a változásokra, különben komoly problémák elé nézhetünk: visszafordíthatatlan bevétel-kieséssel olyan helyzetbe kerülhetünk, mint a változásokra szintén nem túl eredményesen reagáló dinoszauruszok: üzletileg kihalhatunk. Előzzük meg ezt, és készüljünk fel rá, hogy vállalkozásunk bevételét a jövőben jelentős mértékben a szervizünk hatékony működése szabja majd meg! |
Olcsóbb lesz a roaming!
Május 23-án az Európai Parlament elsöprő többséggel a mobiltelefonok külföldi használatáért fizetendő díjak jelentős csökkentésére irányuló uniós rendelet mellett szavazott, majd június elején az Európai Unió Közlekedési, Távközlési, Energiaügyi Tanácsa miniszteri szinten is elfogadta a roamingrendeletet. Ezzel egy nagyjából egy éves történet zárult le, ugyanis már 2006 júliusában az Európai Bizottság rendeletjavaslatot terjesztett elő a mobiltelefonos barangolás rendkívül magas díjának akár 70 %-os csökkentésére.
A roamingrendelet korlátozást vezet be a mobilszolgáltatók által egymásnak és a fogyasztóknak felszámított barangolási (roaming) díjaknál. Ez a felső korlát az úgynevezett eurótarifa. Még ezen a nyáron nettó 49 eurócentre (kb.: 123 Ft) csökken a külföldön kezdeményezett, míg nettó 24 eurócentre (kb.: 60 Ft) a külföldön fogadott hívások percdíja. További jó hír, hogy az eurótarifa 2008-ban és 2009-ben tovább fog csökkenni.
A rendelet június 29-i hatálybalépését követően egy hónapon belül valamennyi uniós mobilszolgáltató köteles az ügyfeleknek az eurótarifát felajánlani, majd az ügyfél választását követően ismét egy hónap áll a szolgáltatók rendelkezésére, hogy az eurótarifát alkalmazzák. Vagyis, ha a szolgáltatók kihasználják a 2x1 hónapos időt, akkor bizony csak augusztus 29-től telefonálhatunk az eurótarifával. A hazai mobilszolgáltatók szerencsére érezték, hogy csúnya dolog lenne, ha az utolsó percig húznák a maximalizált tarifák bevezetését. A Pannon és T-Mobile ezért az előírt határidőnél korábban, automatikusan életbe lépteti a maximalizált roamingtarifákat. Sőt, az ügyfeleknek nem szükséges külön jelezniük, hogy külföldön alacsonyabb percdíjakkal kívánnak-e telefonálni. A Vodafone ezzel szemben még nem nyilatkozott, hogy bevezeti-e a roamingrendeletben meghatározott határidő előtt a maximalizált tarifákat.
Forrás: Telecom
Több, mint 30.000 ft értékű típushiba-DVD-t nyerhetsz,
ha a kérdések legalább felére helyesen válaszolsz!
Az űrlapot megtalálod a www.szerviztanfolyam.hu honlapunkon, a főoldal alján, a tanfolyami jelentkezés alatt!
Nyereményjátékunk csak egy hétig él: 2007. augusztus 31.-ig!
Mindenki, aki a kérdések 50%-ára helyesen válaszol, típushiba-DVD-t kap ajándékba!
Egyéb, megvásárolható oktatási anyagaink listáját itt találjátok:
Kellemes és játékos hétvégét mindenkinek!:-)
A mai napon, 2007. augusztus 9.-én meglátogattuk a Solectron budapesti üzemét, állásinterjúval egybekötött gyárlátogatást tettünk 25 GSM szervizes hallgató és a tanfolyamot már elvégzett álláskereső megjelenésével.
A Solectron a HP laptopok és asztali gépek modulszintű javítására, felújítására, valamint a 17 országot felölelő SonyEricsson mobiltelefonokat javító részlegébe keres GSM és számítógép szervizeseket. A 25 látogatóból 11 ember jelentkezett ezekre a pozíciókra tőlünk a mai napon, és egy tesztírást követően rövid állásinterjúkon vettek részt. Közben találkoztunk több végzett tanfolyamosunkkal is, akik már bent dolgoznak a Solectronnál, és nagy szeretettel üdvözöltek minket. Az írásbeli és a gyakorlati forrasztási tesztek többnyire jól sikerültek, előzetes hírek szerint körülbelül 8 embernek tesz majd ajánlatot a Solectron, lehetőség nyílt mindjárt a mai estén szerződést kötni, illetve akár már a következő hétfőn munkába is állni azoknak az embereknek, akik megfeleltek a teszteken. Látogatásunk nagyon eredményes volt, sok érdekes, új tapasztalattal gazdagodtunk a szakmai idegenvezetőink jóvoltából, akiknek ezúton is köszönjük a gyárlátogatást és a sok információt. Sok sikert kívánunk a leendő és jelenlegi Solectronos dolgozóknak, végzett tanfolyamosainknak! Csak így tovább! A következő látogatást a végzős csoportok számára körülbelül egy hónap múlva szervezzük!
A bal oldali listából egy időintervallum kiválasztásával megtekintheted az ahhoz tartozó bejegyzéseket.